Üdvözöllek benneteket! Linda vagyok, CelebManó az LTR[1] Telemanózási Víziótól, engem kért fel Grimasz kapitány, hogy tudósítsak a helyszínről és az eseményekről, amíg ő meg nem érkezik. Itt vagyunk hát a Hableány Cukrászda teraszán, és itt van velünk mindenki, aki számít Földszigeten! Nagyszerű közönség gyűlt össze, régen láttunk már ennyi drága és egyedi ruhát, amit a manóleányok és a manóasszonyok magukon viselnek…
Ma van Földsziget alapításának napja és ezen a napon hagyományosan nagy rendezvények szoktak történni itt. Az események szervezője és az ünnepség megnyitója Földsziget nagy vezére, Grimasz kapitány!
Most azonban még előtte vagyunk az ünneplésnek, a manók a délutáni forgatagban itt, a Hableány Cukrászdában szoktak találkozni és felkészülni az eseményekre.
Azoknak a nézőknek, akik még nem tudnák, a Hableány Cukrászdát évekkel ezelőtt alapították tulajdonosai a város közepén, a főutcán. Népszerű hely a manók között, délutánonként és este élénk társadalmi élet folyik itt. Ha valaki meg akar tudni valamit, akkor idejön egy fagylaltra, vagy elmajszolgat egy süteményt és várja a híreket.
A Hableány Cukrászda tulajdonosai TortApó és TortAnyó. Az a történet járja, hogy amikor elsőszülötteik, HabManó és HabLeány, az ikrek világra jöttek, TortApóék örömükben újabb tortaféléket kezdtek készíteni, amelyeket az ikrek után EperHabManó Tortának és MálnaHabLeány Tortának neveztek el. Mindkettőnek nagy sikere volt a földszigetiek között, jöttek is szép számmal kóstolgatni mindenfelől!
Aztán megszületett harmadik gyermekük, JancsiManó, akinek hangja már egészen kicsi korától kezdve elkápráztatta környezetét. Olyan finom kis hangja volt neki, mint egy földszigeti rigónak, hallgatták is eleget a szülők, nem tudtak vele betelni napestig.
TortApó és TortAnyó elhatározta, harmadik gyermekük tiszteletére is alkotnak valami nagyszerűt, amely mindig reá emlékezteti őket. Így született meg a híres-nevezetes sütemény, a RigóJancsi.
TortApóék három alkalmazottal dolgoznak, CukManóval, a segéddel, valamint DelManó és VilManó felszolgálólányokkal. Most is ők hordják ki serényen a süteményeket a vendégeknek, TortApó és TortAnyó meg az ajtóban állva hallgatja az elégedett cuppogást mindenfelől.
Néhány finomság a Hableány Cukrászda kínálatából…
Ha jobban szétnézünk, a vendégsereg tányérjain az előbb említett háromféle készítményből van a legtöbb. A jó idő miatt a terasz zsúfolásig megtelt, a későnjövők már csak bent, a termekben kaptak helyet. De senki sem bánkódik, senki sem mérgeskedik, ez Földszigeten egyáltalán nem szokás. Inkább kinyittatják a hatalmas üvegajtókat és egyszeriben a bentiek is úgy érzik magukat, mintha a teraszon üldögélnének, a többiekkel.
Azoknak, akik még sosem jártak itt, elmondom, hogy a Cukrászda egy saroképületben van. A teraszra három lépcsőfokon lehet felmenni az utcáról, és mindjárt szemben van a bejárat a fedett részekbe. A terasz elől, a bejáratnál kiöblösödik, és folytatódik végig a ház jobb és bal oldalán. Maga a Cukrászda az árnyas fákkal és kanyargó ösvényekkel teli Pitypang térre néz, ahonnan ebben az évszakban kellemes madárcsicsergés hallatszik, és mézvirág illatatot visz a szél a vendégek felé.
Most beszéljünk egy kicsit a vendégekről! PityManó, PetiManó, AgyManó és ReniManó mindjárt a bejáratnál ülnek, az 1-es számú asztalnál. Ez a törzshelyük, itt tárgyalják meg az iskolában történt napi eseményeket. Mindegyikük előtt hatalmas poharakban áll a fagylalt, amit elmélyülten kanalaznak.
A tőlük balra lévő 2-es asztalnál KütyüManó valamint TöcsManó üldögél, mindketten almalepényt eszegetnek.
Jobbról, a 3-as asztalnál Tudatzsák, TibiManó és ZsóManó ül TintaManóval, az igazgatóval, aki az aznapi dolgozat kérdéseit ismételi át velük, persze, utólag.
Mögöttük, a 4-es számú nagy asztalt Szöszmöti bácsi, Durábel szaki, Törp Ödön, Hétpróbás és Manókerülő üli körül, láthatóan elégedetten majszolják a tortaszeleteket.
De ni csak! Éppen érkezik Grimasz kapitány feleségével, Borsikával, és gyermekeivel, Dodival meg Amandával, és helyet foglalnak KütyüManóék asztalánál.
Ezzel be is fejezem tudósításomat, legyen ez az este a vendégeké! Mindenki érezze jól magát! Viszontlátásra a képernyőn! Linda voltam, a CelebManó! Ruhámat a SzabManó és VarrManó Ruhastúdió készítette, cipőmet a Toppancs Manólábbeli és Zokmanógyár biztosította.
[1] LTR a Legnagyobb Televízió és Rádió kifejezés rövidítése, az általános manófrekvencián sugárzó Telemanózási Vízió. Ezen kívül van még a Manósrácok és a FittManó csatorna. Külföldről a Kalózvér Filmdömping és a TündeBünde romantikus csatornák foghatók Földszigeten. Előkészületben van a Politúr Lakberendezési és a Földszigeti Paradicsom mezőgazdasági csatorna, ez utóbbit a kistermelők szponzorálják.
A Hableány Cukrászda a Pitypang térre néz…
PityManó és a többiek fagylaltozás közben megbeszélik, ki mit értett eddig az egészből…
– PetiManó! – szólalt meg fagylaltozás közben PityManó. – Te mindent értettél abból, amit Grimasz kapitány nekünk elmondott? Bevallom, nekem nem minden volt világos, sőt azt a részt sem értettem, amikor a sávokat meg a kulcsokat magyarázta.
– Ó, az nem volt nehéz – felelte PetiManó. – Azt én mind értettem. Egy százaléktól száz százalékig el tudok számolni, még szorozni és osztani is tudok velük. Apukám megtanította.
– Ez valóban nem olyan nagy dolog, – szólt közbe AgyManó. – Ezt még ReniManó is tudja, ha egy kicsit odafigyel, és nem azon gondolkodik, kinek mondhatna ellent. Engem inkább az érdekelne, mi van, ha minden manót kifizetünk? Marad valamicske nálunk, vagy a végén minden fricskánk a nagymanóknál köt ki?!
– Ez engem is foglalkoztat – helyeselt ReniManó. – Már éppen azon gondolkodtam, hogy fel kellene szólalni valahol a manózók érdekében is, mert ha nem tesszük, alig marad szegényeknek valami a tarsolyukban!
– Mielőtt felszólalnál az érdekükben, előtte kérdezd meg, szeretnék-e? – nézett megrovóan ReniManóra PityManó. – Lehet, hogy mi látjuk rosszul ezt az egészet, mert még gyerekek vagyunk. Talán többet kellene hallgatnunk Grimasz kapitányt, hogy helyes következtetéseket vonhassunk le abból, amit nekünk elmond.
– Igazad van, PityManó – mondta AgyManó. – ReniManó nagyon szeret mások helyett szerepelni, és nem érdekli, ha ezt senki sem akarja. Nekem is az a véleményem, hogy még tanulnunk kell egyet s mást a manózásról, s ennek a legjobb módja, ha közvetlenül Grimasz kapitányt kérjük meg, hogy tanítson tovább bennünket.
– Bocsássatok meg, tanítványaim, jól hallottam, hogy Grimasz kapitányt emlegettétek az előbb? – fordult hozzájuk a másik asztal felől TintaManó. – Látom, benneteket is érdekel mindaz a tudás, amit Grimasz kapitány meg tudna osztani velünk.
– Igen, tanító bácsi, szeretnénk, ha Grimasz kapitány megosztaná velünk hatalmas tudását, hogy mire felnövünk, mi is felelősségteljes polgárai lehessünk a manótársadalomnak – mondta szinte egy szuszra ReniManó.
– Én szeretnék többet tudni a sávokról, kulcsokról, meg a százalékról! – folytatta PityManó. – Otthon már fel is vágtam egy kiflit, de az öcsém még azelőtt megette, hogy összeszámolhattam volna a százalékot!
– Engem a Manóhivatal működése érdekelne – mondta PetiManó. – Édesapám, aki ott dolgozik, sok mindent mesélt már erről, de azért Grimasz kapitány biztosan ezt is jobban tudja!
– Engem az érdekelne, miként tudják elkerülni a nagymanók, hogy ne egymás fricskáját vigyék el a manószemélyektől vagy a vállalkozásoktól? – zárta a felsorolást AgyManó. – Továbbá érdekelne az egyes manófajták működése, és a manózás rendje is. Meg a törpvények.
– Hát ez nagyon érdekes! – bólogatott lelkesen TintaManó. – Éppen a minap állapodtam meg TöcsManóval, a szülői munkaközösség vezetőjével, KütyüManóval, a tanári munkaközösség vezetőjével és Grimasz kapitánnyal abban, hogy kibővítjük a tantervet a manózási ismeretekkel. Grimasz kapitány és barátai fogják az órákat tartani. Micsoda nagyszerű dolog, hogy kiderült, a diákjaim ugyanígy gondolkodnak! Érdemes lenne diákgyűlést tartani, ahol összeszedhetnénk, kit milyen téma érdekel, és ezeket beépíthetnénk a tantervbe. Így biztosan érdekesek lennének ezek az órák!
*
TöcsManó örül, hogy Grimasz kapitány ilyen sokat elmondott a gyerekeknek, és neki is vannak javaslatai…
– Hadd szóljak közbe, TintaManó! – mondta TöcsManó. – Nemhogy nem titok, amiről korábban beszéltünk, de egyenesen kötelességünk, hogy ebbéli szándékunkat a gyerekek elé tárjuk, éppen úgy, ahogy mondtad. Magam is szívesen részt vennék azon a diákgyűlésen, amit össze akarsz hívni a témában, mert a szülői munkaközösség vezetőjeként számomra nagyon fontos tudni, milyenek lesznek majd Földsziget leendő felnőtt polgárai, és ezeknek a felnőtt polgároknak milyen lesz a hozzáállásuk a manózáshoz? Ez fogja fenntartani társadalmunkat azon a színvonalon, amely elvárásként jelentkezik minden manópolgár részéről.
– Ahogy itt ültem, és hallgattalak benneteket gyerekek, és téged is, TintaManó, támadt egy ötletem. Ne csak az egyik oldalt hallgassák meg a diákok, azt, hogy hogyan kell manózni, mit vár el a manótársadalom a polgáraitól, hogyan legyünk ilyenek, hogyan legyünk olyanok, mert ebbe egy idő után bele lehet unni!
– Tegyük élővé ezeket az ismereteket, mert a gyerekek csak úgy fogják megérteni, mit is várunk el tőlük, hogyan kell a való életben alkalmazni a hallottakat. Ha ezekre példát is látnak, élő, működő vállalkozásokat ismernek meg, vagy éppen tevőlegesen részt vesznek bennük, akkor tudják igazán rögzíteni ezeket az ismereteket. Hívjunk meg vállalkozásokat, vállalkozókat ezekre az órákra, akik elmesélik, mit jelent a vállalkozás és a manózás a gyakorlatban? Én magam is vállalkozó vagyok, és nagyon szívesen válaszolok a gyerekeknek a vállalkozással, a gazdaság mindennapjaival minden kérdésükre.
– Igen, jól hallottad, ReniManó, és ti többiek is jól érthettétek, amit mondtam, mert szépen artikuláltam, minden kérdésetekre válaszolok. Még arra is, amit évek óta suttogtok az iskolában, hogy tudniillik semmi szükség nem lehet arra a nagy füstölgő ipartelepre, amit KütyüManó vezet, mert még egyetlen földszigeti manó se látta, mit gyártanak ott, de mivel eddig nem robbant fel, békén hagyják ezt az egész témát.
– Itt az ideje annak is, TintaManó, hogy beszélj arról az iskolaszövetkezetről, amit nemrégiben hoztatok tető alá. Milyen tapasztalataitok vannak? Össze tudjuk-e kapcsolni ezt a gyakorlati képzőhelyet az elméleti oktatással? Végül is hallottuk, a diákoktól nem áll messze a vállalkozás fogalma, csak még nem tudják, milyen út vezeti oda őket!
*
TintaManó elmeséli, milyen is az iskolaszövetkezet…
– Hogy valóban nem áll messze a vállalkozás a diákoktól, azt tanúsítani tudom – kezdte mondandóját TintaManó és megigazította orrán vastagkeretes szemüvegét. – Az elmúlt tanévben megkeresett engem néhány tanuló a kilenc béből, hogy olvastak valamit az iskolaszövetkezetekről, és ők bizony alapítani szeretnének egyet itt, az iskolánkban.
– Nagyon nagy örömmel fogadtam a hírt, mert már régóta foglalkoztatott a gondolat, hogyan csempészhetném be a vállalkozási és a manófizetési ismereteket a tantervembe. Nemrégiben Hegynekátalján jártam, és ott példaértékű oktatást láttam ezekben a témákban. Meg is van az eredménye, mert kevesebb átgondolatlan vállalkozás jön létre, és így kevesebb a tönkrement vállalkozások száma is, mint nálunk, és ez egyértelműen az iskolai oktatás eredményének tulajdonítható.
– Örömömre szolgált, hogy mindjárt azzal indíthatjuk az új tantárgyat, hogy gyakorlati bemutatót is tarthatnánk a tanulóknak, azaz, beléptetnénk őket ebbe az iskolaszövetkezetbe, hogy élesben lássák, mi is történik akkor, ha ilyesmire adják a fejüket. Tanuljanak meg gazdálkodni, kicsiben ésszerűen gondolkozni és dönteni, bevételhez jutni, és azt szétosztani, költségekkel foglalkozni, s nem utolsó sorban megtanulni a manózás rejtelmeit, mikéntjét, célját.
– Azon nyomban felhívtam Manókerülőt, a Manókerülő Menedzseriskola igazgatóját, mert tudtam, neki van tapasztalata az ilyesmiben. Pár nap alatt összehoztunk egy ütemtervet és elkezdtük az iskolaszövetkezet létrehozását. Azóta virágzik a vállalkozás, egyre több tanuló kívánt belépni és dolgozni benne. A gyakorlati munka mellett vállalkozói és manózási ismereteket oktattunk nekik, így hamarabb voltak képesek teljes értékű tagjává válni a szövetkezetnek.
– Hogy milyen tevékenységet is végez ez a szövetkezet? Először is működteti az iskolai vegyesboltot. Aztán átadtuk nekik az iskola sokszorosítógépeinek üzemeltetését, majd amikor láttuk, hogy mindezekkel elbírnak, és nincs fennakadás a tevékenységek ellátásában, rájuk bíztuk a manótechnikai labor működtetését is. Délelőtt itt tanórák folynak, de délután az iskola tanulói fizetség ellenében használhatják ezeket az eszközöket.
– Ami eddig veszteséges volt, az mostanra nyereségessé vált, mert a szövetkezet működése a költségek levonása után is pénzt hozott az iskolának. Ebből tudtuk fejleszteni eszközeinket, és jövőre ebből festjük ki az iskola tantermeit is.
– A tanulók az iskolaszövetkezetben teljesen megismerték a vállalkozás működtetésének minden csínját-bínját, megszokták, hogy önálló döntéseket hozzanak, és látták döntéseik következményét is. Megtanultak gazdálkodni, felelősséggel bánni a megtermelt fricskákkal, egyszóval, minden szempontból kiváló vállalkozókká váltak az iskolaévek alatt, miközben tanulmányaikat sem hanyagolták el.
– Azóta folyamatosan keresnek meg más osztályokból, hogy ők szintén belépnének ebbe az iskolaszövetkezetbe, vagy újat alapítanának. Az egyik ilyen kezdeményezés éppen a nyolc ából jött, ők futárvállalkozást szeretnének létrehozni. Én mindegyiket támogatom, csak annyi a kikötésem, hogy nyolcadik osztály alatt semmiképpen ne kössük le a gyerekek figyelmét mással, mint ami a hivatalos tanterv szerint megtanulandó, nyolcadiktól pedig már mehet az iskolaszövetkezet!
– No, de hát egyszer véget ér az iskolásélet, és kezdődik az igazi, a nagybetűs ÉLET mindenki számára. Az iskolaszövetkezetből saját vállalkozás lesz, egyéni, vagy társas, ki hogyan találja meg a boldogulását. A legtöbben alkalmazásba mennek, mert nem olyan könnyű egy vállalkozást létrehozni, működtetni és fenntartani, ők inkább saját munkaerejüket bocsátják áruba, és úgy gondolják, a vállalkozás terhét viseljék azok, akik erre képesek. De te, Hétpróbás barátom, erről talán többet is tudnál mondani!
*
Hétpróbás beszél a Hétpróbás és Fiai Manótársaságról, a napi örömökről és gondokról…
– Azért hoztam létre ezt a családi vállalkozást, hogy legyen a fiaimnak munkahelye, és mégse kelljen elhagyniuk a családjukat – vette át a szót Hétpróbás Manó. – Számomra nincs szebb dolog annál, ha apa és gyermekei egy helyen dolgoznak, és együtt keresik meg azt a pénzt, ami a megélhetésükhöz szükséges. Mindegyik gyermekem munkabért kap a társaságtól, továbbá fizetjük utánuk az Egészség Kibiztosítási Járulékot, ezért nem kell aggódnunk, hogy ellátás nélkül maradnak, ha munka közben egy nagyobb szekrény, vagy zongora emelése miatt megrándul a válluk, vagy a derekuk. Már most gondolunk arra, mi lesz velük, ha elérik a manónyugdíjra jogosultsági kort, ezért Nyugdíj Bebiztosító Járulékot is fizetünk.
– Szóval, ha egy társaság rendesen működik, a tagok és az alkalmazottak hatékonyan dolgoznak, a bevételből a különböző manók mellett jut pénz az egészség- és nyugdíjbiztosításra is. Arról nem is beszélve, hogy ha rendesen fizetünk, egy számot kapunk, amit ha bemondunk az orvosoknak, bármilyen bajunk van, meggyógyítanak, cserébe a befizetett járulékokért.
– Persze, a sok öröm mellett sok energiába is telik a társaság fenntartása, a munkaszervezés és nem utolsó sorban az új megrendelések után való rohangálás. Nálunk Hétpróbás asszony, a feleségem intézi ezt a részét, továbbá ő könyvel, elkészíti a bevallásokat, figyeli a manófizetési határidőket, és időben átutalja az esedékes manófricskákat. Nem is volt ezzel semmi baj eddig, a Manóhivatalnak egyszer sem kellett figyelmeztetnie társaságunkat, hogy pótoljunk valamit.
– Részemről igazán örülök, hogy a manókat már egészen fiatal korukban okítják, miért és hogyan kell a közösség érdekében teljesíteni a manófizetési kötelezettségeket. Ezt csak támogatni tudom, és ha szavazásra kerülne sor ebben a témában, biztosan elmegyek, és igennel fogok szavazni.
*
Manókerülő elmondja, hogy a vállalkozás vezetése is egy szakma, amit meg lehet tanulni…
– Jól beszéltél, Hétpróbás barátom! – vette át a szót Manókerülő, a Manókerülő Menedzseriskola alapítója és igazgatója. – Bár nem vagy tanult manó ebben a szakmában, de eltaláltad a lényeget. Én, mint tapasztalt munkaszervező és cégszerész, azt mondom, hogy mintaszerű vállalkozás vagytok, érdemes lesz benneteket példának hozni, ha egy ilyen témájú előadássorozat elkezdődik az én intézményemben vagy TintaManónál, az iskolában. Erről majd TintaManót is megkérdezzük, ám előbb elmondanám a saját véleményemet.
– Mi az a cégszerész? – kiabált át a szomszéd asztaltól PetiManó. – Még sohasem hallottam ilyen foglalkozásról. Olyan, mint a fogorvos, kihúzza a cégek rossz fogát? Vagy mint a gyógyszerész, pirulát ad, hogy többé ne fájjon?
– Ezt majdnem eltaláltad, PetiManó! – felelte Manókerülő. – A cégszerész az a manó, aki mindent tud a cégekről. Jót is, rosszat is egyaránt, és meg tudja mondani nekik, hol rontották el. Aztán gyógymódot, akarom mondani, megoldást is javasol nekik, amit ha megfogadnak, elkerülhetik a bajt. A cégszerész az alapítástól a munkaszervezésen át a manózásig mindenben tanácsot tud adni.
– Te egyedül tudod mindezt? – kérdezte csodálkozva ReniManó. – Akkor te nagyon okos vagy! Én is cégszerész szeretnék lenni! Mondd, és megtarthatnám a jelemet is, ha cégszerész leszek? Az én jelem a Fityiszt Mutató Kecskebéka!
– Természetesen megtarthatod a jeledet – nevetett Manókerülő. – Csak el kell magyaráznod a hozzád fordulóknak, hogy a fityiszt nem nekik, hanem az őket foglalkoztató problémáknak mutatod, és a fityisz mellett megoldást is tudsz nyújtani számukra. Hogy az első kérdésedre is válaszoljak, természetesen nem egyedül dolgozom, nincs olyan cégszerész, aki mindig minden kérdésre tudná a választ. Ha ilyennel találkoztok, nevessétek ki, vagy fussatok messzire, mert az a manó egy csaló! Sok szakértővel dolgozok együtt, minden problémához kiválasztom a megfelelő személyt. Ezért sikeres az én vállalkozásom!
– Te is fizetsz manót, Manókerülő? – kérdezte AgyManó. – Mert ha ilyen okos vagy, azt is ki tudnád találni, hogyan kerüld el a manófizetést!
– Lehet, hogy ki tudnám találni, AgyManó, de nem akarom! És nem is ajánlom senkinek, hogy ezt tegye! A manótársadalom fennmaradása, fejlődése az egyes manószemélyek hozzáállásán múlik! Ha a manók azon kezdenének el gondolkodni, hogyan ne fizessék a közösség fejlesztéséhez szükséges manófricskákat, rövid időn belül borzalmas dolgok történnének. Például az utakon megjelennének a kátyúk, a kórházakban sajnálkozva tárnák szét a kezüket az orvosok, hogy sajnos, bekötni már nem tudják a sebeteket, mert nem jutott pénz kötszerre.
– A lámpáitok otthon pislákolni kezdenének, majd el is aludnának hosszabb-rövidebb időszakra, esetleg végleg elsötétülne a lakásotok. Ha egyáltalán működne a manótelefon rendszer, és fel tudnátok hívni az energiaszolgáltatót, közölné veletek, olyan kevés befizetés érkezett a költségvetésbe, hogy abból képtelenek energiát szolgáltatni. Ha mindez a szomszédos Vízmosásban történne, ott még rosszabb helyzet állna elő, mert arrafelé nem a közösség működteti az energiatermelőket, hanem magántársaságok, akik nem várnák meg, hogy a lakosság ne fizessen nekik az energiáért, hanem eladnák azt más Földekre, ahol fricskát kapnának érte, s nem törődnének az energia nélkül maradó honfitársaikkal.
– Ha nem lenne elegendő befizetett manófricska, az sok manót fosztana meg a munkájától, és ezzel a munkájukért kapott fricskáktól. A növekvő számú munkanélküli manónak fizetett, úgynevezett munkanélküli manósegély egyre növekvő mértékben szintén ezt a közösségi fricskaalapot terhelné, ezért tovább romlana Földsziget helyzete.
– Ha az egyes manószemélyek egyre kevesebb elkölthető fricskával rendelkeznének, természetesen kevesebbet is költenének, azaz, kevesebb terméket vásárolnának, és kevesebb szolgáltatást vennének igénybe, mint korábban. Ez a terméket értékesítő, vagy a szolgáltatásokat nyújtó vállalkozásoknál keresletcsökkenésként jelentkezne, ami egyenes arányban járna bevételük visszaesésével. Így kénytelenek lennének visszafogni ők is a kiadásaikat, amelyek más vállalatoknál szintén keresletcsökkenést idéznek elő, így rövidesen bejelentenék a náluk alkalmazásban állóknak, hogy el kell bocsátaniuk őket, vagy ezentúl kevesebbet tudnak csak fizetni a munkájukért. Akárhogy is döntenek, biztosra veszem, hogy előbb-utóbb az ő nyereségük szintén csökkenni fog, és a társasági tagok jövedelme is jelentősen visszaesik.
– Látom, gyerekek, hogy megállt a kezetekben a kanál, amíg hallgattatok, és kezd a fagyitok is olvadozni már! Javaslom, egyétek meg gyorsan, aztán folytathatjuk a társalgást. PityManó olyan arcot vág, mint aki mindjárt elsírja magát! Ne sírj PityManó, még nem jöttek el azok az idők, amikről beszéltem, én csak azt akartam érzékeltetni számotokra, hogy könnyen eljöhetnek, ha mi, manószemélyek nem teljesítjük a manótársadalom iránti kötelezettségeinket. És itt minden egyes manóra gondolok, kivétel nélkül!
*
Közben megérkezik ÁrgusManó, PetiManó édesapja, és elmondja, hogyan is látják ezeket a kérdéseket a Manóhivatalban? Törp Ödön pedig több év után ismét megszólal…
– Elismerésem, Manókerülő, mindazokért, amit mondtál! – vette át a szót ÁrgusManó, PetiManó édesapja, aki közben megérkezett, és helyet foglalt PetiManóék asztalánál. – Okosan levezetted a gyerekeknek az összefüggéseket a saját jólétük és a manózás között. Megérdemelnél egy manóhivatali dicséretet, de gondolom, nem ezért teszed.
– Semmiképpen nem akarom azt állítani, hogy minden jó és tökéletes, ami a manózásban ma történik Földszigeten. Persze, hogy lehetne változtatni, például a bevallásokon, azok tartalmán, módszerein. Lehetne magasabb vagy alacsonyabb manókulcsokat alkalmazni, több vagy kevesebb nagymanót életre hívni. Egy biztos: a mai manórendszer biztosítja azokat a bevételeket, amelyek a manótársadalom jelenlegi színvonalának fenntartásához szükségesek. Még azt is megkockáztatom, hogy a jövőre is tudunk gondolni, tartalékokat tudunk képezni, különösen az egészség kibiztosításban és a nyugdíj bebiztosításban.
– Tudom, hogy a törpvényalkotók a legjobbat akarják a manótársadalomnak, és aszerint hozzák meg a szabályokat. Persze, minden javítható, semmi sem tökéletes, de hát az élet is állandóan újabb és újabb szabályokat kényszerít ki, nem lehet mindent előre látni. Azt tudom mondani, hogy igyekszünk, és biztosíthatlak benneteket, hogy minden cselekedetünk a manótársadalom érdekét szolgálja.
– Én úgy érzem, lebecsülnek minket – szólalt meg egy rekedtes hang, amely Törp Ödön felől hallatszott, és olyan volt, mintha belőle jönne. Mindenki csodálkozására tényleg így volt, Törp Ödön, a kőtörő szólalt meg. Ilyet csak minden harmadik évben szokott, amikor is annyi mondanivalója gyűlt össze, hogy úgy érezte, ki kell adnia magából. Törp Ödön nagyon hasonlított azokra a kövekre, amiket faragni szokott. Az ő arcvonásai is elnagyoltak, durvák voltak, megannyi ránc, mélyedés tarkította markáns, lófejre emlékeztető arcát. Mindenki tartott tőle, pedig nagyon szelíd manó volt, és nagyon jószívű. Abban az utcában, ahol lakott, tavaly minden lakónak felvágta a télre való tüzelőfáját, mert nem bírta nézni, hogy a nyugdíjasok sorra dőlnek ki a jókora méretű fahasábok szeletelésében. Nem kért ő bizony egyetlen fricskát sem, csak szó nélkül felvagdosott mindent!
– Úgy érzem, hogy lebecsülnek minket, kismanóvállalkozókat – ismételte meg elgondolkodva, és mindenki feszülten, csendben várta a folytatást. – Ugyanolyan manóterhet raknak ránk, elvárják, hogy ugyanolyan bevallásokat nyújtsunk be, mint a nagyok, és csodálkoznak, ha a leterhelt kismanóvállalkozó késik, vagy éppen hogy elfelejti benyújtani a bevallását, s hogy mégse büntessék meg, jóval többet fizet be a manószámlára, mint az szükséges lenne. Ezért mindig neki tartozik a Manóhivatal és nem fordítva.
– A múltkor is, amikor irgalomból felvágtam az utcámban lakó kisnyugdíjasok tüzelőfáját, kijött valaki a Manóhivataltól, és azt követelte, hogy valljam be és fizessem meg az adomány után az Általános Forgalmi Manónak járó részt. Kérdeztem, ezt honnan veszi, én nem ajándékoztam senkinek semmit, magamnak sincs elég, nemhogy abból még adjak?!
– Azt mondta, ne beszéljek mellé, több helyről hallotta, hogy sok lakónak felvágtam a tüzelőfáját. Ez munkavégzés, ami után vállalkozói díjat kellett volna kiszámláznom, mint kisvállalkozó, a kiszámlázott összeg után pedig járna az Általános Forgalmi Manó. Ha én ezt az egészet ingyen csináltam, az az én saját ügyem, de a munkát elvégeztem, így a számított ellenértéket le kell manóznom!
– Annyira elképedtem, hogy szólni sem tudtam. Szerencsére nem jutott eszembe, hogy tettlegességgel fejezzem be a beszélgetést, így az ügyből nem lett semmi. Az a valaki a Manóhivataltól látta, hogy mennyire elképedtem, legyintett egyet, s azt mondta, felejtsük el ezt az egészet és elment. Azóta se láttam többet, de nem is vágtam fel senkinek a fáját se azóta!
– Aztán, ahogy elment ez a hivatalnok, elgondolkodtam. Lehet, hogy én tudok keveset a manózásról? Csak végzem a munkám, beletemetkezem a feladatokba, és nem követem az új szabályokat? Ez nem helyes, gondoltam, és már nem is haragudtam annyira rá! Viszont igényem támadt arra, hogy valamilyen tanfolyam keretében én is többet tudjak meg a manózásról. Talán, ahogy TintaManó mondta, az iskolában kellene ezt kezdeni, a gyerekek feje még nincsen annyi bolondsággal tele, mint az öregebbjéé, talán könnyebben megtanulnának helyesen élni ezen a téren is!
– Igazad van, Törp Ödön, teljességgel igazad van – szólalt meg ÁrgusManó. – Tényleg lehetnek olyan helyzetek, amikor a törpvények csődöt mondanak, és előtérbe kellene kerülnie a manószeretetnek. Ez nem mindenkinek sikerül, úgy látszik, neked szerencséd volt ezzel a manóhivatalnokkal! Mindenki nevében elnézést kérek tőled, felejtsd el, barátom, ezt a szomorú történetet! Ha legközelebb ilyen problémád lenne, bátran keress meg, igyekszem majd megoldani a helyzetet! Ami viszont az oktatást illeti, teljes mértékben igazat adok neked, szükséges lenne már iskoláskorban elkezdeni! Én is támogatom a polgármester és TintaManó ötletét az iskolai oktatást illetően!
*
PirManó és bandája megjelenik, és váratlan bejelentést tesz. Többen elejtik a kanalukat, amit később TortApó tisztára cserél…
A Pitypang tér felől egyszercsak ostorcsattogás hallatszott. A vendégek önkéntelenül is arra fordították a fejüket, és rémülten vették észre, PirManó és bandája közeledik a Cukrászda felé, s ők azok, akik kezében megállás nélkül csattogott az ostor.
TortApó felemelte a kezét, jelezve a pincérlányoknak, hogy egy időre függesszék fel a sütemények kihordását. TortAnyó a zsebében lapuló rádiótelefont markolászta, hogy szükség esetén a 2-es gyorsbillentyűvel a Manőrség rendbontókat felbontó szakaszát riassza.
PirManóék azonban nem kezdeményeztek semmi rosszat, csupán csak megálltak a teraszra vezető lépcsők előtt. A vezér egy intéssel csendre utasította csapatát, majd hosszasan farkasszemet nézett a vendégekkel, aztán vészjósló hangon megszólalt.
– Mindenkivel tudatom, hogy én és a barátaim, ezek a koszos csibészek, a mai nappal megalakítottuk az „Önkéntes Jogkövetés a Manózásban” Támaszegyesületet és Érdekvédelmi Harcálláspontot. Ezentúl önkéntes alapon felvilágosító munkát fogunk végezni a manófiatalság körében a manózás fontosságáról. Eddig sem voltunk olyan rossz fiúk, de ReniManóval készült interjúm után egészen más lettem. Megértettem, hogy társadalmunknak szüksége van a manófricskákra, és különösen arra, hogy a magamfajta jó eszű csibészek ne a dolgok könnyebbik végét fogják meg, semmittevéssel töltve idejüket üldögéljenek a madárpottyantós padokon, hanem munkájukkal, eszükkel, tehetségükkel igenis vegyenek részt a társadalom építésében, szépítésében.
– Ma reggel megkeresett bennünket az LTR Telemanózási Vízió, hogy interjút készítsenek a megtérésünkről velem és barátaimmal. Felvetődött, hogy erről a mi megtisztulási folyamatunkról filmet is forgassanak, meg klippet, zenével. Ezt a filmet, meg a klippet iskolákban is vetítik majd, oktatási jelleggel. Szóval, megérte jónak lenni, még fizetnek is érte, és népszerűek lettünk egycsapásra!
– Hogy mindenki előtt bizonyítsam elszántságunkat, ezennel ünnepélyesem elégetem korábbi bűnös életem egy meghatározó jelképét, a hamis mozgássérült igazolványt! Béke veletek! Nézzetek a Vízióban, legyetek ti is jogkövető manópolgárok!
Ezekkel a szavakkal PirManó elővette sárkányköves öngyújtóját és meggyújtotta a földön heverő igazolványt. Mozdulatlanul nézték, amíg égett, aztán szó nélkül megfordultak, és elhagyták a teret.
A vendégseregnek egy kis idő kellett, hogy magához térjen a nem mindennapi esemény hatása alól. Aztán a zsibongás lassan újra megindult, s mindenki napirendre tért az előbbi események felett.
JozsóManó és MarcsiManó, a két nyugdíjas az 5-ös asztaltól nagyon örülnek, hogy a kicsik ilyen okosak, és mindenkinek fizetnek még egy kör süteményt…
JozsóManó ezt a pillanatot ragadta meg, hogy ő is hozzászóljon az elmúlt napok eseményeihez, és itt, ahol ma a város apraja nagyja összegyűlt, elmondhassa mindazt, ami kikívánkozott belőle. MarcsiManó biztató pillantásokat vetett felé és megkocogtatta poharát.
– Egy kis figyelmet kérek, egy pár percre figyeljen mindenki rám! – kezdte mondandóját JozsóManó. Mindenki elhallgatott, és várta, miket is fog mesélni mindannyiuk kedvenc öregje, TintaManó elődje, a nagy Tanító! – Egy kis figyelmet kérek, ígérem, nem leszek hosszabb egy jó nagy manókortynál! Csupán csak annyit szeretnék a tudomásotokra hozni, büszke vagyok Földsziget ifjabb generációira, és ebbe beleértem a legkisebbeket is! Egy ideig azt hittük MarcsiManóval, hogy megállt az élet itt, Földszigeten, lassan elvesznek a régi értékek, nem lesz, aki megtartsa, továbbvigye eredményeinket!
– Bevallom, tévedtünk, és ezt a tévedésemet kivételesen nem bánom. Most már nyugodtan hajtjuk álomra a fejünket a Lakóparkban, mert van, lesz, aki továbbvigye a lángot! Nem hiába dolgoztunk, s nemhiába dolgoznak a mai manók sem!
– Ennek megünneplésére fogadjatok el tőlünk egy-egy ünnepi süteményt, erre a vendégeink vagytok. Minden jót, manótársaim!
Óriási ünneplés tört ki, a manók percekig tartó tapssal ünnepelték a két szeretett öreg tanítót. Ők csak álltak ott szerényen, s mosolyogva fogadták ezt a sok szeretetet, ami feléjük sugárzott.
■
A fejezet Renkó Ferenc: Grimasz kapitány és barátai bemutatkoznak című kötetéből való.
Ezeket is keresd fel:
https://rhenportal.cafeblog.hu/
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: