Földsziget egy igazi paradicsom… | Grimasz kapitány és barátai bemutatkoznak

…ahol a vakondpajtások is jól élnek…

Földszigeten persze nemcsak az elfogott kalózmanók dolgoznak a bányákban, sokan választják önként is ezt a nehéz, de érdekes munkát.

A bányászati munkakor egyik kedves momentuma a vakondokpajtásokkal közös műszak. Minden második hét utolsó munkanapján azok a bányászok, akik munkateljesítményük révén kiérdemelték, közös bányajáratra mehetnek a Földszigeten oly kedvelt vakondokokkal.

Ezeket a vakondokokat úgy kell elképzelni, mint amelyek teljesen háziasítottak, engedik a pórázon vezetést, és a konzervből etetést. Csapatokba verődve, saját járatokat fúrnak a meglevők mellé, amelyek olyan szélesek, hogy egy földszigeti manó vagy kettő kényelmesen sétálhat benne.

Néha veszélyesek is ezek a járatok, mert keresztezik a bányafurásokat. Ilyenkor következik be omlás, szakadás, manók beszorulása a törmelékbe, és hasonló kellemetlenségek.

A vakondokok nagyon barátságos és segítőkész lények. Önként vállalták a mentőegységek felállítását, ők szabadítják ki az ilyen vagy olyan okok miatt a járatokba szorult manónépséget.

Kiváló üzleti érzékkel rendelkeznek, amit az is mutat, hogy fuvarokat szerveznek a Földszigetet a felszín alatt keresztül-kasul átszelő járatokban. Saját vállalatot alapítottak erre, a ,,Jobb alul, mint felül!” Szállítási Lyukszövetkezetet, amelynek vezetője Tasmanó, a vakondok legöregebbje, a nagy fúró, a sikeres üzletelő!

A vakondokok semmitől sem félnek jobban, mint a víztől. Ezért a mélyben mindenhova vízjelzőket szereltek, amely sivítva jelez, ha valahol véletlenül, vagy szándékosan víz kerülne a járatokba.

Szabadidejükben földlabdákkal játszanak, a járatokban gurigatják őket, s amelyik csapat a legmesszebb kijáratig görgeti a labdát, az nyer! Persze, azért a vakondtársadalomban sem teljes az összhang, az ellenfél kilyukasztott nejlonzacskókból spriccelt vízsugarakkal igyekszik az ellenfél földlabdáját gurképtelenné tenni (ami azt jelenti, hogy a földlabda a víztől elázva szétesik, és nemhogy továbbgurulni nem tud, de meg rá is ragad a versenyző orrara, lábára, vagy más testrészére, minimálisra csökkentve ezzel csapata nyerésének esélyét).

…és a társadalom sem panaszkodhat…

Földsziget fővárosa önmaga. Egyetlen nagy közösség az egész ország, itt nincs vidék meg város, munkás meg földművelő, tőkés meg tőkétlen! Itt mindenki egyforma jogokkal bír, csak a manóságuk különbözteti meg őket egymástól, az számit, hogy ki-ki személy szerint mennyit vállal a közösségi feladatokból, egyéni vágyait valóban összeegyezteti-e a közösségi szükségletekkel?!

Mindez együtt adja Földszigeti demokráciát, amely messze földön híres, s amely kialakulása, fejlődése és fennmaradása kezdettől fogva Grimasz kapitány nevéhez és tetteihez fűződik.

Itt mindenki betéve tudja Grimasz kapitány alkotmányos aranyköpéseit, idézik ám rendesen kicsik és nagyok! Az egyik ilyen elévülhetetlen mondatát a híres kövész, SzobManó véste fel saját kezével a Legelső Bíróság bejárata fölé, amely így szólt:

(Hogy senki se törje a fejét ezen, az „anno panno” megjelölés Földszigeten azt jelenti, hogy nem az aranyköpés elhangzásának ideje, hanem örökérvényűsége a fontos!)

Grimasz kapitányt Földsziget örökös vezetőjének tartják, olyan ő, mint egy miniszterelnök és államfő egyszemélyben. Családos, felesége Borsika, gyermekei Dodi és Amanda. Otthonuk éjjel-nappal nyitva áll Földsziget manónépsége előtt, bárki bármikor felkeresheti őket egy kéréssel, kérdéssel, bánattal, panasszal. Ha éppen ébren vannak, személyesen oldják meg az ügyeket, ha pedig álmukban éri őket a földszigetiek látogatása, ébredéskor az ágy melletti csuporban találják meg az üzeneteket.

Tipikusan barátságos nép ez a Földszigeti. A problémákat megoldják, a kérdéseket megválaszolják, a konfliktusokat elsimítják. Béke és nyugalom jellemzi ezt a földet, mindenki mosolyog, mindenki örül – a más örömének is -, közösen tervezik a jövőt, amelyben minden egyes földszigeti polgárnak helye van.

Földsziget a tenger felől a tengerrel, a szárazföld felöl két másik országgal határos. Az egyiknek a neve Vízmosás, a másiké meg Hegynekátalja. Vízmosásba köveket kell szállítani, mert abból ott kevés van, ezzel szabályozzák a víz folyását. Hegynekátalja meg sok-sok vizet igényel, mert a hegyekről minden lefolyik és néha nagy a szárazság. Egymással csak úgy tudnak kereskedni, ha a szállítmányaik meg a vízvezető csatornáik keresztülmennek Földszigeten, ezért fontos számukra a megegyezés Grimasz kapitánnyal.

Grimasz kapitány persze nem adja olcsón az engedélyt, megfizetteti a földhasználatot, mert az átkelőforgalom elég sok kellemetlenséget okoz a földszigeti manónépségnek, de a bevétel, amit ezért kapnak, kárpótolja őket.

Földsziget maga is exportál követ Vízmosásba, a vakondokjáratokon keresztül pedig vizet adnak el Hegynekátaljába. Persze, ezek a vakondokjáratok a vakondokok által már nem használatosak, vízhatlan anyaggal béleltek és nagy nyomást bírnak el. E használaton kívüli járatokért Földsziget haszonbért fizet a vakondok-közösségnek, akit Tasmanó képvisel (mellesleg, mint már említettem, ő vezeti a ,,Jobb alul, mint felül!” Szállítási Lyukszövetkezetet is).

…mindig történnek tanulságos estek, amelyből tanul a földszigeti nép…

Se szeri, se száma a tanulságos történetek itt, Földszigeten. Bármelyik életterületen is indulunk el, például az adózás, az egészségügy, vagy éppen a híres földszigeti oktatási rendszer területén, számos kiemelkedő eredménybe botlunk, amelynek a földszigeti manópolgárok látják hasznát.

Van mit mesélni hát mindenről, és vannak büszke példaképek is mindenfelől! Számon is tartja hírességeit a földszigeti manónépség, ünnepli és élteti őket.

Másrészt azonban Földszigeten sem megy minden mindig olyan jól, ahogyan azt a manópolgárok kívánják. A tengeri csatákon túl, amelyet Grimasz kapitány vezet a kalózok ellen, a szárazföldön is történnek esetek, amikor a törvény szigorával kell eljárni, és ezt meg is teszik a Manőrség tagjai, akiket szintén Grimasz kapitány képzett ki e felelősségteljes feladat ellátására.

Íme, két elszigetelt rémeset, amely megesett, de tanulságként hasznos, ha már így esett.

Az egyik ilyen rémeset, hogy egy manópolgár éppen a fricskáival igyekezett a Manóhivatalba, hogy ott leadja az átalánymanót. Egyszercsak elétoppant egy vakondok.

– Hé, te manó! Elviszlek a vakondokjárattal, ne fáradj egy percet sem! Éppen elég megerőltetés neked, hogy cipelned kell azt a sok fricskát, egészen a Manóhivatalig! Egy fricskáért elviszlek!

– Egy fricskáért?! Hisz ez nagyon olcsó! Nem bánom, menjünk!

A vakondok persze nem vitte sehová az ostoba manót. Ahogy leértek a föld alá, vakondoktársaival megtámadta, és elvette tőle a megtakarított fricskákat, majd elmenekültek.

Lett is nagy felhajtás ebből! A Manőrség teljes erőbedobással nyomozott a szökevények után, s közben kirendelték a Tűzmanóságot is. A Tűzmanóság vízzel árasztotta el a vakondokjáratokat, s a nagynyomású átmosás kivetette a járatokban rejtőzködő három banditát.

Így hát hamar elfogták őket, s nem maradt el büntetésük sem. Nemcsak lyukonállásért ítélték el a gazfickókat, hanem rájuk verték a manózásban megzavarás tényállását is. Ezért büntetésül több évet kellett repceföldön állniuk, ami köztudomásúlag a vakondokok rettegett rémálmai közé tartozik.

Vagy a másik rémeset, a Szöszmöti bácsié, akinek kőhordó vállalkozása van, a köveket Vízmosásba exportálja. Szöszmöti bácsi tipikus kismanóvállalkozó, aki gólyákon ülve, bal karjában hordja a köveket egyesével Vízmosásba, (a másik kezével a gólyába kapaszkodik), ahol viszonteladóknak értékesíti a portékát. Lassan, de biztosan keresi meg kenyerét, és állandóan azon töri a fejét, hogyan tudná hatékonyabbá tenni vállalkozását.

Őt, tapasztalt vállalkozó létére, a kóbor gólyák tették lóvá. A dolog úgy történt, hogy Szöszmöti bácsi elhatározta, megsokszorozza az egy útra jutó teljesítményét, ami egyszerű manónyelven azt jelentette, hogy megpróbál egy kő helyett egyszerre kettőt-hármat szállítani a gólyajárattal.

Kapóra jött neki, hogy néhány gólya éppen a napokban panaszolta el neki, régóta nincs megfelelő fuvar, s már nem tudják etetni a kisgólyákat. Szöszmöti bácsi gondolkodott, az állát simogatta, majd a következő ajánlattal állt elő.

– Nézzétek, gólyatársak, nekem sem könnyű, én is megküzdök a napi betevő falatért. Semmit sem adnak ingyen, még Földszigeten sem, de úgy látom, a vízmosásiak sem gondolkodnak másként. Van egy ajánlatom a számotokra, talán ez megoldja mindkettőnk dolgát.

– Eddig egy gólyával egy követ vittem Vízmosásba, mert a másik kezemmel kapaszkodnom kellett. A vízmosásiak bármennyi követ átvesznek, de ehhez több követ is kellene vinnem, hogy eladjam őket és a bevételt újabb kőbeszerzésre költsem. Mi lenne, ha ezután kettesével repülnétek velem, és amelyik gólyán nem ülök, az egy kis ikerhátizsákot kap a hátára, amelybe egy-egy követ teszek. Így egyszerre három követ tudok szállítani. Az én hasznom, hogy két követ hozok egy helyett, a ti hasznotok meg a harmadik kő ára lesz. Megfelel ez így, gólyapajtások?

– Persze, hogy megfelel! – felelték kórusban a gólyák. – Hiszen az egy kőnyi haszonnal majdnem fedezve van az út költsége! De van egy javaslatunk – folytatta a szószólójuk. – Ne aprózzuk el a dolgokat. Induljon el egyszerre három-négy szállítmány, ezzel rövid idő alatt többszörös haszonra tehetünk szert. Így még két nap pihenő is belefér egy héten!

Szöszmöti bácsinak nagyon tetszett a gólyák javaslata. Gyorsan összeszámolta őket, és kiderült, hogy öt szállítmányt indíthatnának egyszerre. Akárhogy is, ez egyszer három, meg négyszer kettő azaz, tizenegy követ jelent! Hát ez óriási!

Három nap múlva el is indult a karaván, addigra tudta Szöszmöti bácsi megszerezni a szükséges kőmennyiséget. A gólyák rendben elszállították a köveket a vízmosásiakhoz, visszafelé meg a tarisznyába tették a kövekért kapott pénzt. Aztán, ahogy elindultak, és mentek egy darabig visszafelé, megszólalt a vezérgólya.

– Hát akkor, Szöszmöti bácsi, mi itt elmegyünk balra! Meguntuk a kőszállítást, különben is, Hegynekátalján jól váltják a vízmosási pénzt. EriGólya, akin most ülsz, hazavisz téged, és tiéd lehet az a fizetség, amelyet a zsebedben őrzöl! A viszont nem látásra, Szöszmöti bácsi!

Szöszmöti bácsi, ahogy megérkezett, már rohant is Grimasz kapitányhoz, hogy elpanaszolja nagy veszteségét. Ugyanis kőhitelt vett fel, mert ekkora mennyiséget a saját fricskáiból nem tudott volna befektetni a nagy üzlethez. Grimasz kapitány azonnal riasztotta a Manőrség Repülő Egységét, amelyek között harci gólyák is voltak, akikkel a tolvaj madaraknak már nehezebb volt felvenniük a harcot. EriGólyát egy kicsit megszorongatták, s ő mindjárt el is árulta, hogy társai minden valószínűség szerint a BakSzirthez repülhettek. A BakSzirt egy veszélyes sziklás magaslat Földsziget és Hegynekátalja között, ide senki sem jár kirándulni, akinek kedves az élete.

Értesítették mindkét szomszédos ország Manőrségét, hogy bűnözők lepték meg a határvidéket. Mivel Vízmosással és Hegynekátaljával is kiadatási egyezménye van Földszigetnek, azonnal megkapták az engedélyt a támadásra.

A harci gólyák megvárták, hogy besötétedjen, aztán megtámadták a kérlelhetetlen tolvajokat. Éppen az elrabolt pénzt tisztogatták, fényesítették. Egyikük kezében ceruza volt, a hasznot számolta, amelyhez külön soron adta hozzá a be nem fizetett manót. Ezzel együtt már jelentős haszonra tettek volna szert a mihaszna madarak, de szerencsére, a gólyakommandó megakadályozta ebben őket.

Meglett hát a szállítmány, Szöszmöti bácsi vissza tudta fizetni a kőhitelt, lemanózta a szerzett jövedelmét, és még pénze is maradt. A bűnös gólyák több évet kaptak, amelyet földön sétálva kellett tölteniük. Étkezéskor csőrükre gyűrűt húztak, eléjük kalácsot tettek, a gyűrű megakadályozta, hogy nagyobb falatokat legyenek képesek egyszerre szakítani a kalácsból. Így, a hosszúra nyúló étkezésekkel büntették meg őket, hogy emlékezzenek, mit tettek a manótársadalom ellen, amely bízott bennük és tagjává fogadta őket.

Ezek persze elszigetelt esetek. A valóság az, hogy a manótársadalom működésében nincsen zavar. Erről Grimasz kapitány a lakossággal vállvetve gondoskodik. Ez egy öntudatos, szervezett világ, ahol mindenki tudja a helyét.

Itt nem kell Manőrséggel fenyegetőzni, a Manóhatóság dolgozói sem rohangálnak észtveszejtve az eltűnt fricskák után. Itt a társadalom középpontjában a manólakosság áll, őket szolgálják az intézkedések, nekik kedvez minden törpvény. Ugye, milyen nagyszerű ez?

…és ami a legnagyszerűbb: Grimasz kapitány nemcsak kitalálta, tanítja is, hogyan kell adózni!

Így van, Földszigeten senki sem tud többet az adózásról Grimasz kapitánynál, hiszen az egészet ő találta ki, ő vezette be, és ő orvosolja az ebből eredő esetleges panaszokat és sérelmeket is. Sőt, Grimasz kapitány vállalta, hogy megtanítja a manónépséget, miért is jó nekik ez az egész, miért kell adózni akkor is, amikor senki se látja, és miért kell önként befizetni oda, ahonnét csak mindenféle célra költenek azok, akiket időnként vezetőinek választ Földsziget népe.

Grimasz kapitány tisztában van azzal, hogy ezt az egész adózást már az iskolában meg kell ismertetni a manógyerekekkel, hogy felnőtt korukra megértsék ennek lényegét. Éppen ezért TintaManóval közösen úgy alakították a tanrendet, hogy Grimasz kapitány minden osztálynak tudjon mesélni erről a témáról.

Ahogy teltek az évek, a beszedett adófricskákból szépen fejlődött az ország, és a jó példa kapcsán sok híve és követője lett a földszigeti adórendszernek. Számosan jelentkeztek már oktatónak, de Grimasz kapitány egyelőre nem szívesen engedi ki a kezéből ezt a tantárgyat.

Ennek TintaManó örül a legjobban, mert Grimasz kapitány jelenléte növeli iskolája hírnevét. Egyre több tanulót íratnak be hozzá, remélve, hogy ők mindannyian Grimasz kapitány adóóráját hallgatják majd.

Grimasz kapitány sohasem egyedül érkezik ezekre az órákra. Mindig van vele néhány ismerős, tapasztalt vállalkozó vagy az adózásban járatos más személy, mint például Agymanó vagy Töcsmanó, esetleg Durábel szaki és Bocsmanó. Ezért is olyan érdekesek ezek az órák, a manógyerekek néha teljesen elfeledkeznek magukról, és csak szüleik kétségbeesett telefonhívásaira eszmélnek fel az érdekfeszítő előadásokból!

■