Elöljáróban… | Grimasz kapitány és barátai bemutatkoznak

A háromárbócos gyengéden ringatózik a békés tengeren. A fedélzeten matrózmanók járkálnak fel- s alá, a hídon vezérük, Grimasz kapitány kémleli a látóhatárt távcsövével. Persze, fél szemét állandóan legénységen tartja, mert tudja, a legénység nem éppen munkakedvéről, inkább vicces kedvéről híres, így neki kell résen lennie, főleg, ha Földszigetet veszélyeztető kalózmanók váratlan támadásáról van szó.

Merthogy Grimasz kapitány és legénysége a Földszigetről indult, mindannyian erről a híres szárazföldi helyről származnak, és úgy három hónapja, hogy eltűnt adókalózok felkutatására indultak a Görcs tengeren.

Nem először végeznek ilyen felderítő munkát a kalózmanónak öltözött derék matrózmanók. Jaj, csak félre ne értse senki, nem, nem ők a kalózok, ők a kalózok ellenségei, igazi őrmanók ők, akik önként jelentkeznek erre a munkára, Grimasz kapitány parancsnoksága alá!

Grimasz kapitány saját zászló alatt vezeti háromárbocosát. A zászló közepén fehér alapon kétszer keresztben áthúzott halálfej és annak homlokán olvasható 12-es szám tudatja mindenkivel, hogy kalózoknak nem tanácsos tizenkét szigetmérföldnél jobban megközelíteni ezt a hajót, mert ennek egészen belátható következményei lesznek.

A keresztben kétszer áthúzott halálfej jobb oldalán egy kard, bal oldalán egy könyv mutatja, mire számíthatnak a támadók a földszigetiek fogságában. A kard természetesen a harcias kedvet adja tudtul, a könyv pedig előrevetíti azokat a kínos perceket és órákat, amelyeket bilincsben, könyvek között, tanulással kell majd eltöltenie valamelyik földszigeti börtönben a fogságba esett esztelen kalóztámadónak.

Az imígyen gazdag jelképekkel teletűzdelt zászló másik oldalán Grimasz kapitányt láthatjuk életnagyságban, jellegzetes, harsogó nevetésével, alakján átívelő jelmondatával, amelynek selyemből szőtt, cirkalmas betűi a következőket hirdetik:

Grimasz kapitány alatt szolgálni megtiszteltetésnek számít Földszigeten. Grimasz kapitány teremtette meg Földsziget alkotmányos alapjait, az ő nevéhez fűződik a manónépet korábban rabszolgaságban tartó, messziről jött igazi kalózmanók uralmának megszüntetése, a manószabadság kivívása, az ország törvényes rendjenek megszilárdítása, az ország általános fejlesztése.

Grimasz kapitány ezt követően olyan adórendszert vezetett be, amely lehetővé tette a földszigetiek számára, hogy gyors iramban elkezdődjön a modernizáció, iskolák, gyárak, hidak és utak épüljenek ott, ahol nem is olyan régen még csak a puszta föld, a vakondtúrás és a kergepitypang volt az úr!

Grimasz kapitánynak négy tanácsmanója van, akik mindenhova követik őt, és folyamatosan tanácsot adnak. Ettől Grimasz kapitány néha besokall, és büntetésül kettesével bezárja őket egy hajókabinba, ahol egymásnak kell elmondani a tanácsaikat. Ez általában hatásos, és mindig verekedéssel végződik.

A négy tanácsmanó négy nagy tanácsadási területen fejti ki áldásos tevékenységét, mégpedig TintaManó az oktatás, DokiManó az egészségügy, KütyüManó a gazdaság és AgyManó az adózás területen. (Elöljáróban máris elmondom, hogy AgyManó gyerekét is AgyManónak hívják, mert találóbb nevet nem találtak a kölyöknek sem, ne tessék hát majd összetéveszteni őket a továbbiakban!)

Mindegyik tanácsmanónak van rendes főállása a tanácsadás mellett, de tanácsot mégis szívesebben adnak, hiszen Grimasz kapitány tanácsadójának lenni meg Földszigeten is nagy dolognak számít!

TintaManó vezeti a helyi általános és középiskolát, DokiManó főállásban a kórház igazgatója. KütyüManó, aki különben feltaláló és borpincész is szabadidejében, azt a nagy füstölgő ipartelepet irányítja, amelyről egyetlen földszigeti manó se tudja, mit gyártanak ott, de mivel még nem robbant fel, békén hagyják ezt az egész témát.

És itt van még AgyManó! A népszerű AgyManó, aki gyerekek százait tanította meg az adózásra Földszigeten! Akinek köszönhetően az adózás nem szükséges rossz, hanem az ország felemelkedésének záloga a Földszigetiek szemében! AgyManó, akinek a gyerekét csecsemőkora óta tisztelik a helyiek, mert már születésekor akkora agya volt, mint édesapjának, ujjaival csendben számolt, öklével pedig az ezreseket mutatta! Ha a környezetében valaki helytelenül számolt, vagy tizedes jegyet tévesztett, hangos szájputtyogással adta tudtára, hogy az eredmény helytelen, a durvább hibáknál rúgott is egyet a csöppség!

Visszatérve a hajón szolgáló manókra, ők nem kalózok, csak annak álcázzák magukat. Rendszerint megvárják, amíg szemkontaktusba kerülnek az igazi kalózokkal, majd egyszerre levetik „Kalózmanó” feliratú felsőruházatukat, és kifordítva újra magukra öltik.

A begyakorlott művelet eredményeként a ,,Kalózmanó” felirat helyett az „Adózz, pimasz, itt van Grimasz!” szlogen válik láthatóvá. A váratlan fordulat mindig beválik, a hirtelen jött rossz hír teljesen letaglózza az ellenfelet!

Ezt használják ki az őrmanók, és gyorsan harcképtelenné teszik a kalóznak állt, vagy az eszüket kalózságon törő, megtévedt manónépséget.

Mi lesz a foglyul ejtett kalózmanókkal?!

A lefegyverzett, megkötözött kalózokat a hajófenékbe viszik, és ott nevelési célzattal, a pedagóguspályát éppen elhagyó alkalmazottakra bízzák őket. Közülük néhány költői magasságokba emelte az átnevelés kemény, dicstelen munkáját. Például TökManó, – aki manónyelvtant és irodalmat tanítana, ha tényleg engednék -, versben szokta elmondani okító szavait, valahogy így:

A végén TökManó egészen begyorsul, berezonál, elnyújtja az utolsó ,,sz” betűket, ettől többen besokallnak és sűrű bokánrugások közepette figyelmeztetik az ihletett állapotból való mihamarabbi visszatérésre.

Az értelmetlen vers mindenki agyára megy, különösen az összekötözött igazi kalózmanók szenvednek tőle, de hát éppen ez a cél! Mire megérkeznek Földszigetre, a peckes kalózhordából megtört, bármilyen átképzésre kész, roggyant manócsapat lesz, aki minden csendes másodpercért rettentően hálás környezetének.

A szárazföldön TintaManó veszi kezelésbe őket. Ez már szakmai munka, egyesével vizsgálják a képességeiket, meg is kérdezik őket, mit csináltak a kalózkodásuk előtt, volt-e családjuk, milyen munkát végeznének szívesen most. Ezeket az információkat összegyűjtik egy nagy-nagy számítógépben, aztán fél évre a bányába küldik a csapatot.

Pontosan a száznyolcvanharmadik nap közepén – merthogy Földszigeten is háromszázhatvanöt napos naptárt használnak -, felhozzák őket a mélyből. Felolvassák nekik a neveiket, aki még emlékszik rá, azt balra sorolják, aki nem, azt jobbra.

Akik nem emlékeznek semmire, azokat TökManóra bízzák. Ez hatásosnak szokott bizonyulni, mert TökManó verseire gyorsan reagálnak, és ,,Emlékszem már mindenre, jaj, csak eresszenek innen!” felkiáltással futnak ki a szobából. Ha kijutottak, a balra soroltak köze állhatnak.

Az emlékezetüket végképp elvesztő kalózmanók visszakerülnek a bányába, vájár és segédvájár munkakörbe, de csillét nem tologathatnak, mindaddig, míg eredetileg használt nevük legalább egy betűjét el nem találják! (A betűket csillagokkal lehet helyettesíteni, de három csillag egy pofon, négy csillag egy csillés utazás a legsötétebb járatokban.)

Ez mégsem egy kalóztörténet…

De nehogy azt higgyétek ám, hogy ez a történet a kalózokról szól, mert akkor csalódást kell okoznom nektek, és ezt nem igazán akarnám. Az a rész, amikor Grimasz kapitány végkép leszámol a Földszigetet veszélyeztető, adórendszer nélküli szabadkereskedelmi övezetekben tengődő kalózokkal, akik nem átallnak olyan áruval előhozakodni, amely rettentően olcsó, nagyon hasonlít más nemzetközi áruféleségekhez, de fele olyan tartós és használat előtt gyakran szétesik vagy megsemmisül, egy másik könyvben, a „Grimasz kapitány és a vízkeleti kalózok” címűben található. Hogy még nem találkoztatok ilyen című könyvvel? Nem is csodálom, hiszen még meg sem írtam. De ne búsuljatok, az is meglesz hamarosan!

Persze, ezek a kalózok sokszor nem tehetnek arról, hogy adótudatosságuk a mélyponton van. Ki is nevelte volna őket erre, hiszen számosan közülük már a vízen születtek, szüleik is kalózként tengették változatos életüket, s a termék-előállítás nehéz feladata helyett jobban preferálták azok ellenérték nélküli eltulajdonítását, nagykereskedelmi csomagolásukkal, vagyis az árukat szállító hajókkal együtt.

Grimasz kapitány nemcsak azért veszi fel a harcot a Földszigetet a tenger felől veszélyeztető kalózokkal, hogy megakadályozza a zavaros eredetű áruk beáramlását az országba. Küldetésnek is érzi e küzdelmet, s minden egyes elfogott kalóz felvilágosításával, adótudatosságra nevelésével, majd ismét a normális manónépség közé eresztésével próbálja gyengíteni az ellenfelet.

Volt már rá példa, hogy egy támadás során azt vették észre, maga a kalózkapitány kérte térden állva legénységét, hogy álljanak el a támadástól, s megtakarított pénzüket inkább Földsziget valamelyik szupermarketjében költsék el. Sokszor ezt a tétova pillanatot használták ki Grimasz kapitány őrmanói, és mind egy szálig fogságba ejtve az ellenséget, TökManó kezére adták a vadakat! (Itt most nem is részletezem azt az változást, ami bekövetkezett, korábban már írtam Tökmanó áldásos átnevelő tevékenységéről.)

Ám, amint megmondtam, ez a könyv nem a Földsziget kalózmentesítő tengeri kalandjairól szól, annál inkább Földsziget társadalmának egyik igen fontos területéről, a gazdaságról és a gazdaság által megtermelt javak újraelosztásáról (azért nem kellene mindjárt becsukni ezt a könyvet, senki sem menekülhet az efféle tantárgyak elől, amelyek előbb-utóbb utolérik a manónépséget, ha már egyszer valaki kitalálta az iskolába járást!).

■